A rák és a munkanélküliség a mumus
A magyar lakosok közel fele kifejezetten rossznak tartja az egészségügyi ellátást, és csak 10 százalék elégedett vele. Ugyanakkor az is kiderült az Union Biztosító felméréséből, hogy a legtöbben a daganatos megbetegedésektől félnek, rögtön utána pedig a munkanélküliségtől.
Ajánlat
- Ezreket fertőznek meg a kórházak
- Betegségek ölik a munkanékülieket
- Ne érjen baleset tömegben!
- Rosszul járunk a kórházakban
- Éjjel is beoltják a munkamániásokat
- Korán, betegesen halunk meg
- Félmillióba kerül a 24 órás otthonápolás
Ajánlat
2008 őszén a UNION Biztosító reprezentatív piackutatást végzett. Az 1000 fő bevonásával készült mintából kiderült, hogy a magyar lakosok nagy része rossznak tartja az egészségügyi ellátást. A megkérdezettek 49,3 százaléka kifejezetten rossznak, illetve nagyon rossznak látja a helyzetet, de csak kevesebb, mint egytizedük vélte úgy, hogy jól működik a magyar egészségügy. Meglepő módon a magasabb egy főre eső GDP-vel rendelkező régiókban (Budapest, Pest megye, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) még ennél is sötétebbnek látják a helyzetet. A nagyobb városok lakói tűnnek a legelégedetlenebbnek, a Budapesten lakók, ha érdemjeggyel kellene osztályozniuk a magyar egészségügyet, 2,25-öt adnának rá. A fővárosban a megkérdezettek közül a 45-55 éves korosztály tagjai a legkritikusabbak, valamint a nők, mindkét csoport 2,01-es osztályzatot adna.
A kutatásban részt vevőket arról is megkérdezték, hogy konkrétan miért elégedetlenek. 30,1 százalék általános okokat nevezett meg, 13,6 százalék a várakozási időt okolta, 11,6 százalék az orvos- és ápolóhiányt, 9,9 százalék az infrastrukturális hiányosságokat, majdnem ugyanennyien a beteggel való emberi törődés hiányát nevezték meg. A hálapénz már olyannyira elfogadottá vált napjainkra, hogy csak kevesen sorolták fel az okok között (4,3 százalék), de a szervezetlenséget, a betegszállítás és gyógyszerellátás problémáit, a gyógyszerek magas árát, a megelőzés hiányát is az okok között említették.
A megkérdezettek ugyan alacsony szintűnek tartják az egészségügyi ellátást, mégis tömegek veszik igénybe a kutatás tanúsága szerint. Kiderült, hogy a vizsgálatban részt vevők 27,6 százaléka volt az elmúlt két évben kórházban, minden második közülük nem is egyszer, és legalább 6 napot voltak kénytelenek kórházban tölteni. Az 1000 személy 72,4 százaléka járt az elmúlt két évben szakorvosnál, a megkérdezettek fele legalább kétszer, 36,4 százaléka pedig legalább háromszor. A vizsgálatban szereplők 85,3 százaléka úgy nyilatkozott, járt az elmúlt két évben megelőző szűrővizsgálaton, akik pedig nem vettek részt ilyenen, részben időhiányra hivatkoztak, részben információhiányra. A fenti esetekre mind igaz volt, hogy a nők magasabb arányban vették igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, mint a férfiak. Utóbbiak átlagosan másfél nappal többet töltenek kórházban, ha odakerülnek.
Mindkét nem képviselői fontosnak tartják a megelőzést, a gyógyulás időszakát, az utógondozást. És hogy mitől félnek a legjobban a megkérdezettek? A daganatos megbetegedésektől (62,5 százalék), a munkanélküliségtől (61,3 százalék), a rokkantságtól (58,7 százalék), a szív- és érrendszeri betegségektől (56,9 százalék) és a közlekedési balesetektől (49,7 százalék). A leggyakoribb halálok Magyarországon a szív- és érrendszeri betegség, ezek egyharmada visszavezethető a dohányzásra, ugyancsak a vezető halálokok között találjuk a daganatos betegségeket is, amelyek kialakulásában szintén jelentős szerepe van az egyén magatartásának, életmódjának, étrendjének. Harmadik helyen az emésztőrendszer, negyediken a légzőrendszer betegségei, ötödik helyen pedig a balesetek állnak.
Annak ellenére, hogy a gazdasági válság begyűrűzése előtt készült a kutatás, az derült ki, hogy a vizsgálatban részt vevők második legnagyobb réme a munkanélküliség. Minél alacsonyabb végzettségű valaki, annál jobban fél attól, hogy elveszíti munkáját. Az Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon tartanak ettől leginkább, a legkevésbé pedig a Közép-Dunántúlon, bár ott is a megkérdezettek 49,2 százalékának a fejében fordult már meg a gondolat, hogy elvesztheti állását.
A vizsgáltak 46,9 százalékát érdekelné olyan egészségbiztosítási konstrukció, amely térítés ellenében minőségi szolgáltatást nyújt az ügyfélnek. Az egész családra kiterjedő konstrukciót az érdeklődők 70 százaléka használná. A családi szinten érdeklődők 46,2 százaléka havonta legalább 10000 forintot, 28,5 százaléka pedig havonta több mint 15000 forintot fizetne az ilyen típusú egészségbiztosítási szolgáltatásért.
Az UNION Biztosító 2008 novemberétől két csomagot is piacra dobott Magyarországon, az egyik "Az egészség útja" egészségmegőrző biztosítás, a másik pedig a MultiConto PrivateMed egészségbiztosítás. "Az egészség útja a megelőzésre, a betegségre és az utógondozásra fókuszál, a csomag egyik része többszintű szűrésrendszerrel koncentrál a prevencióra. Fontos tudni, hogy az ügyfél nem egy bizonyos összeget kap, ha például kórházba kerül, hanem szolgáltatásokat kap. Az utógondozás alatt például a hazánkban is egyre népszerűbb otthonápolási szolgáltatás is igénybe vehető azoknál a szolgáltatóknál, akikkel a biztosító szolgáltatási szerződést kötött. Újszülöttek köldökvér-levétele is része a szolgáltatásnak.
A Multi Conto a járóbeteg-szakellátáshoz kapcsolódik, illetve az egynapos sebészethez, nagy értékű diagnosztikai vizsgálatokhoz, s ezeket finanszírozza. Az ügyfeleket bizonyos vizsgálatokhoz hamarabb közvetítik ki, mintha az OEP által finanszírozott utat választják, de ez nem jelenti azt, hogy a szervátültetési és műtéti várólistán előrébb kerülnének a privát szolgáltatást igénybe vevők a többi beteggel szemben. Kórházi tartózkodás esetén a kórházi extra szolgáltatások igénybevételéhez nyújt segítséget a biztosító, például ahhoz, hogy egyágyas szobába kerüljön a beteg. Ezen kívül gyógyászati segédeszközöket is lehet vásárolni, otthonápolást rendelni, betegszállítást kérni, és nagy összegű baleset- és betegségbiztosításokat is tartalmaz a csomag. Egy átlagos családnak hozzávetőlegesen havonta 10000-30000 közötti összeget kellene fizetnie.
Szegedi Éva
[origo]
24 óra hírei
- 23:15Magyar származású katonát tüntetett ki Obama
- 22:26Pálinger térden csúszva búcsúzott, a Fradi legjobbja kiborult
- 22:1712 ezerrel nőtt a Németországba költöző magyarok száma