Titkolóznak a drogos orvosok

Az orvosok között meglepően sok az alkoholista és a drogos. Ráadásul túl későn és túl kevesen kérnek segítséget, mert szégyenkeznek a kollégáik előtt. "Nagyon stresszes munka volt, de ment nekem. Senki nem figyelt rám, én mégis azt hittem, hogy érzik rajtam az alkohol szagát, ezért állandóan fokhagymát ettem" - mesélte egy alkoholista orvos.

A segítő szakmákban dolgozóknál az alkoholizmus, gyógyszer-, és drogfüggőség, illetve a pszichoszomatikus betegségek nagyobb arányban fordulnak elő az átlagosnál, mert a saját mentálhigiéné védelme háttébe szorul - mondta kérdésünkre Dr. Fekete Sándor, a pécsi POTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója. "Az orvosokat nagyon megterheli a sok ügyelet és a döntésekkel járó felelősség. Ráadásul az orvosoknak, vagy akár a lelkészeknek nehéz segítséget kérniük, hiszen eredetileg az ő szakmájuk segítséget nyújtani."

Az alkohol először öngyógyításként szolgál a pszichikai bajokra, például szorongásra vagy depresszióra, később maga válik problémává, a terhek összegződnek és néhányan olyan nehezen viselik a gyűrődést, hogy megbetegszenek vagy felhagynak a praktizálással.

A magyar orvosok egészségi állapotáról a legutolsó hivatalos adatok 1988-ból származnak. A felmérés szerint kiugróan sok volt a krónikus beteg, a 39 év alatti orvosok közel 20 százalékának volt krónikus jellegű megbetegedése. Sőt, az elhunyt orvosnők 37,7 százaléka még nyugdíjba vonulása előtt halt meg, és a születéskor várható élettartamuk is csak 68 év volt, ami majdnem hat évvel kevesebb, mint amire az átlagos magyar nő születésekor akkoriban számítani lehetett.
Dr. Rácz József, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia igazgatója is megerősítette, hogy több vizsgálat szerint az átlagnál jobban veszélyeztetik az orvosokat a pszichikai problémák. Szerinte a legtöbbjük ugyan nem éri el azt a szintet, hogy kezelésre szoruljon, de az orvosok között az átlagosnál többen dohányoznak, szorongásoldó gyógyszereket szednek, és sokan nem tudnak aludni, ezért altatókat vesznek be. Rácz ugyanakkor ragaszkodott ahhoz,  hogy ezek nincsenek negatív hatással az orvosok munkateljesítményére, valójában ezzel tartják magukat szinten.

Vidékről elbújdosnak, szégyenkeznek

Dr. Rácz József szerint sok függőségbe sodródó orvos szégyell segítséget kérni, azt gondolják, hogy meg kellene tudniuk oldani a helyzetet. Főként a vidéki településeken gond, hogy ismerik egymást az orvosok, és nem akarnak kínos helyzetbe kerülni egymás előtt, emiatt pedig magánrendelésre mennek, vagy egy távolabbi városban kérnek segítséget. A sok utazással járó kezelés viszont nem praktikus, mert  lehetetlenné teheti, hogy megfelelő rendszerességgel járjanak az önsegítő csoportokba, terápiára.

Dr. Fekete Sándor, a pécsi POTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója szerint Angliában és az Egyesült Államokban is kényes kérdés az orvosok lelki gondja, ezért ott anonim telefonos segítő szolgálatokat üzemeltetnek, mert azokat az orvosok is könnyebben felhívják. A súlyos esetekben hosszabb, bentlakásos rehabilitációra lehet szükség, ami miatt kiesnének a munkából, ezért oda is nagyon későn jutnak el.

A megkérdezett orvosok szerint általában is jellemző, hogy a szenvedélybetegek a lakóhelyüktől távolabb keresnek rehabilitációt, hogy kiszakadjanak a megszokott környezetből. Pécs kivételt képez a vidéki városok sorában, a baranya megyei települést sokan választják, mert itt sok a függőséggel foglalkozó ambuláns és rehebilitációs centrum, illetve jól működő, erős önsegítő csoportok vannak. Sok drogfüggőről lehet tudni, hogy pécsi intézményben szokott le, majd a rehabilitáció után ott kezdett új életet, munkába állt, családot alapított, és közben az önsegítő csoportját sem kellett otthagynia.

Dr. Bodrogi Andrea, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia pszichiátere elmondta, a budapestiek jobb helyzetben vannak, mint a vidékiek, mert általában nem ismerik egymást. Az a néhány orvos, akit kezel, mind helyi lakos.

A kezük ügyében van

"Nem kirívóan nagy számban, de sok egészségügyi dolgozó nyúl olyan kábítószerekhez, amelyekhez hozzáfér a munkája során." - mondta el Szemelyácz János, a Baranya megyében tevékenykedő INDIT (Integrált Drogterápiás Intézet) Közalapítvány szakmai vezetője. "Főleg ópiátszármazékokat, nyugtatókat, altatókat használnak, mert ilyen gyógyszereket könnyen, lebukás nélkül be tudnak szerezni. A kezelésen viszont kisebb arányban jelennek meg az egészségügyi dolgozók, mint az átlagfelhasználók."

Ezek az anyagok nemcsak lelki, hanem fizikai függőséget is okoznak, ezért a hiányuk elvonási tünetekkel jár, ami rövidesen elég látványossá válik. Ha kiderül, hogy egy kórházi dolgozó dézsmálja az intézmény készleteit, akkor Szemelyácz szerint a bizalom megrendülése általában a dolgozó állásába kerül. A legtöbb esetben nem jellemző, hogy a felettesek felmondás helyett elküldik a beteget rehabilitációra. Egyébként is inkább a család vagy a barátok veszik rá, hogy szokjon le. Szerinte a korai szakaszban bejelentkező egészségügyi dolgozók aránya is alacsonyabb, mint a más foglalkozásúaké, az egészségügyesek jellemzően csak akkor jelennek meg, amikor már régen függők.

Már az egyetemen nagy a lelki nyomás

Az orvosok súlyos lelki terhelése már az egyetemen elkezdődik, és az önismereti órák és segítőszolgálatok nem elég hatékonyak. Rácz József szerint a 18 éves, elsőéves egyetemisták nincsenek felkészülve arra, hogy az anatómiaórákon valódi holttestekkel kell dolgozniuk, később kórbonctanon nemrég elhunyt emberek boncolásában kell részt venniük, a harmadik évtől pedig súlyos beteg emberekkel kell foglalkozniuk. Szerinte nagy probléma, hogy ezeknek az élményeknek az érzelmi vonatkozásáról nem illik beszélni, tabutémák, a feldolgozásuknak a képzésben nincs helye. Emellett persze még rengeteget is kell tanulni, és nemcsak a vizsgaidőszakban, hanem a szorgalmi időszakban is vannak számonkérések.

A drogambulanciákban bízhatnak

A legfőbb probléma Dr. Fekete Sándor szerint, hogy nem tudnak kihez fodulni az orvosok, és a függőségüket is hamarabb kellene észrevenni. "Legtöbbször a kollégák sem tudnak mit kezdeni a helyzettel." Szerinte munkahelyi prevencióra lenne szükség, és arra, hogy megtanulják az orvosok feldolgozni a terheket, mert "a szakmai tudás nem védi meg őket a rossz iránytól, magukat nem tudják kihúzni a sárból".

Szemelyácz is hasonló véleményen van, szerinte is leginkább a munkahelyi megelőzés lehetne hatékony. Szemelyácz szerint nagyon fontos tudatosítani, a drogambulanciákon mennyire figyelnek a diszkrécióra. Az egészségügyi dolgozók ugyanis gyakran attól félnek, ha kezelésre mennek, az bekerül egy számítógépbe és onnan megtudhatják a kollégáik. Szemelyácz kiemelte, hogy ezekről a terápiákról nem szivároghatnak ki az adatok, és az illegális droghasználók ellen soha nem tesznek feljelentést. Aki meg akar gyógyulni, az ezekben az intézetekben biztonságban érezheti magát. A drogambulanciákba, addiktológiai rendelőkbe nem kell beutaló, csak egy időpontot kell kérni, és az INDIT-nél például az első alkalommal anonim módon is lehet információt kérni, mielőtt az ember eldönti, hogy szimpatikusnak találja-e a helyet.